Több mint tíz éves burkolat és fürdőszoba értékesítésben szerzett tapasztalatra alapozva, 6 évvel ezelőtt alapítottuk meg cégünket.

 

 

Weboldalunk létrehozásával az volt a célunk, hogy Ön már személyes látogatása előtt impulzusokat kapjon azokról a hangulatokról, amelyek velünk megteremthetőek. Ebben segít az a gazdag képanyag, amellyel oldalunkat feltöltöttük.

Arra törekszünk, hogy a környezetükre igényes vásárlók nálunk találják meg a számukra tökéletes fürdőszobát. Azoknak szeretnénk megoldásokat kínálni, akik egyfajta szentélyként tekintenek a lakás ezen helyiségére, ahol nemcsak testileg, de szellemileg is fel szeretnének frissülni.

Minden áldott nap onnan indul és ott ér véget. Ott nézünk tükörbe, ott tisztulunk meg, ott frissülünk fel és ott lazulunk el. Vagyis igazán fontos, hogy fürdőszobája mind esztétikailag, mind funkcióban az Ön személyére legyen szabva.

Az 1900-as évek elején került be a lakásokba a fürdőszoba, mint önálló helyiség. Ezt megelőzően egy sarokba állított asztalkán lévő vájling és egy kancsó víz szolgáltatta a mosakodáshoz szükséges eszközöket. Hogy mégis „kiérdemelt” egy önálló részt, az köszönhető volt egy jó pár dolognak. Már meg tudták oldani, hogy állandó nyomás alatt legyen a vízvezetékrendszer, a szennyvizet el tudták vezetni és megoldódott a falakon belüli szigetélés problémája is. Ez a feltételrendszer lehetővé tette, hogy a praktikusság mellett az esztétika is megfelelő teret kapjon a fürdőszobában. Küldetésünk pedig éppen ezen a ponton érhető tetten.

Mára testközelben akarjuk érezni a vizet, ma már elvárjuk, hogy egy „gombnyomásra” megfelelő mennyiségű -, minőségű -, és nyomású tiszta víz érkezzen abból a csaptelepből, amelyet tulajdonképpen lakásunk díszívé választottunk. Azt szeretnénk, hogy az harmóniában legyen a többi szaniterrel, egységesen csillogjanak, azonos legyen a fényük és összhangban legyenek mindezek a csempével.

Aki megteheti – több fürdőszobát is tervez(tet) lakásába. Mára annyi mindenre használjuk, hogy szinte külön kell a család kisebb és nagyobb tagjainak, külön a férfi és külön a nő tagjának, ugyanis mindenki másra, máskor és más időtartamra használja.

 

Az egész építkezés vagy lakásfelújítás során mégis talán a fürdőszoba megálmodása a legkellemesebb feladat. Itt nincs por, nincsenek „megmondó” emberek, lehet fantáziálni a színek, a formák, a hangulatok világában.

  

 

Mi már igazán sok időt töltöttünk fürdőszobákban. Most Ön következik.

  

 

Kiemelt partnereink:

  • Edilcuoghi         falicsempék, padlólapok
  • Marca Corona   falicsempék, padlólapok, mozaikok
  • Fap                   falicsempék, padlólapok, mozaikok
  • Grespania         falicsempék, padlólapok
  • Hidra                 porcelán szaniteráruk
  • Artceram           porcelán szanieráruk
  • Galassia            porcelán szaniteráruk 
  • Metropol           falicsempék, padlólapok 
  • HSK                   zuhanykabinok, kádparavánok 
  • Kährs                laminált parketták
  • Caleido             design radiátorok
  • RoyoBath          fürdőszoba bútorok 
  • All.pe                 fürdőszobai kiegészítők 
  • Zucchetti           csaptelepek
  • Dune                 egyedi burkolatok, mozaikok
  • Mosavit             üvegmozaikok 
  • Schell                szerelvények
  • ACO                  zuhanyfolyókák
  • Kolpa San         kádak, zuhanytálcák
  • Tres                  csaptelepek
 
További partnereink:
  • Caesar              porcelán padlólapok
  • Ragno               falicsempék, padlólapok, mozaikok 
  • Marazzi             falicsempék, padlólapok
  • Aranda              falicsempék, fürdőszobai padlólapok
  • Aparici               falicsempék, padlólapok 
  • Fima Frattini      csaptelepek
  • Ravak                kádak, zuhanykabinok 
  • Schlütter           egyedi profilok